1993-ban merült fel az igény arra, hogy a zenekarba kerülő ifjú lányokat és fiúkat először egy előkészítő csoportba tereljük. Hogy erre miért volt szükség? Két okból: egyrészt nőtt a zenekar tudása, a repertoárra kerülő darabok nehezebbek lettek, mindebből következően egy 10-12 éves zenészpalánta egy-két év zeneiskola képzéssel a háta mögött már nehezen birkózott meg a zeneszámokkal; másrészt nőtt a zenekari tagok átlagéletkora – a színvonal-emelkedés többek között ennek is köszönhető -, az éppen felső tagozatba kerülő gyermekek nehezen illeszkedtek be a nagyobbak közé.
Engem ért az a megtisztelés, hogy a “kicsikkel” foglalkozni kezdhettem. Szerencsére a Soproni Zeneiskola szinte elapadhatatlan utánpótlásbázisnak tűnik, tehát jelentkezőkből nincs hiány (hacsak nem egy-egy hiányhangszerből, mint pl. a tuba). Mindenképpen meg kell említeni azoknak a zeneiskolai tanároknak a nevét, akik az utánpótlás derékhadát kiképzik: így Demeterné Holló Ilonát – trombita, Fohner Jánost – kürt és mélyréz, Wagner Csabát – klarinét és Dénes Karolát – fuvola.
Az eltelt több mint egy évtized bebizonyította az utánpótlás együttes szükségességét. A mai (2004) zenekari tagság derékhada már a “dedó” szűrőin átjutva került a nagyok közé. Előnye a kiszenekarnak, hogy azok, akik esetleg nehezebben viselik a közös próbákat, vagy tehetségük a zenében kevésbé mutatkozik meg, időben rájönnek arra, hogy nem kell feltétlenül a vállukra venniük a heti két próbával és számtalan fellépéssel járó terhet, amivel a teljes zenekari tagság jár. Tavasszal – mire minden évben összeszokik a csapat – a hagyományosan sorra kerülő tavaszi hangversenyen előadunk egy kis programot, amelyből nem hiányozhat a Lövér- és a Szegedi induló.
Friedrich Gergely
az utánpótlás zenekar
korábbi karnagya
