augusztus 2009
H K S C P S V
« júl   szept »
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31  

Régebbi bejegyzések

288 olvasó látta

Történések a közeljövőben

Szép volt, jó volt -- de váltani kell(ett). Utolsó próbánkat ültük ma este a GyIK remekbe -- de inkább félbe -- szabott zenekari árkában. Köszönjük, hogy ott lehettünk, sok szép emlék fűz a helyhez. Képek bőven találhatók a galériákban, csak tessék a felső menüből bátran válogatni!

Tekintsünk a jövőbe: mindenkit szeretettel várunk egy jó hangulatú fagyizásra a Dömötöribe! De csak miután átpakoltunk mindent az új helyre, az NyME Roth Gyula Gyakorló Szakközépiskola és Kollégiumba. Gyülekező 2009. augusztus 21-én, pénteken 0850-kor a múltkor már összepakolt próbateremben (még  GyIK-ban), aki tud, hozzon néhány nagyobb méretű dobozt is!

Előtte, augusztus 20-án az érintettek számára 1645-kor gyülekező az Eggenberg-háznál (Szt. György u. 12.), ahol istentiszteleten kell zenei szolgálatot teljesíteni.

Következő nagy műsorszámunk a karnagyképző, melyre idén 8 bátor jelentkező jön levegőt -- és egymást -- szeletelni Dohos László ezredes úr vezetésével. A műsorszámok izzasztóak lesznek számunkra is, a koncerten majd kiderül, hogy ki, kitől és mennyit tanult augusztus 24-27 között minden délután 1545 és 1900 között.

FIGYELEM! IDŐPONT VÁLTOZÁS!

A zárókoncert 28-án 1900-kor lesz, mely idén is nyilvános, vendégeket szeretettel várunk!

Augusztus utolsó szombatján, 29-én a Balfi szüreten veszünk részt, indulás 1415-kor a Lackner u. 7. elől.

És egy kis ízelítő szeptemberről:

u.i.: a svéd túráról a jelentés készül, a képek feltöltésének függvényében hamarosan közzé is tétetik.

Cikk nyomtatása Cikk nyomtatásaCikk küldése Cikk küldése

Válaszoljon erre az üzenetre

 

 

 

A következő HTML tagek használhatók

<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>